You are currently viewing Tippek, hogy ne őrülj meg!- A kezdés

Tippek, hogy ne őrülj meg!- A kezdés

Tippek, hogy ne őrülj meg! – a kezdés

Az iskolabezárás utáni első hét 4. napján elérkezett az első mélypont nálam. Nem bírtam sokáig, ugye? Annyira, de annyira jól akartam csinálni, hogy közben teljesen szétestem.
– Három fiú: elsős, negyedikes és nyolcadikos
– Home office (hálás vagyok, hogy a munkahelyem erre lehetőséget adott)
– főzés
– itthoni teendők
– vállalkozás
– tanulás
Az itthon tanulásban nem is a tananyag átadása, elmagyarázása a legnagyobb kihívás, hanem a srácok motiválása. Ez viszi el a legtöbb energiát. Cukik, próbálják megérteni a helyzetet, de a két kisebb figyelmét fókuszban tartani nagyon nehéz.
És nagyon jól akartam csinálni.
Csütörtökre sokalltam be és teljesen kiborultam. Minden igyekezetem ellenére a fiúknál torlódtak a feladatok, úszott a lakás és a munkám sem tudtam rendesen végezni. Még az ebédet is folyton elsóztam…..
Időt kértem
Szombaton a férjem elvitte a fiúkat órákra egy erdőbe, ahol egész nap sétáltak, kirándultak. Tornáztam, meditáltam, előadást hallgattam, átgondoltam a hetet és terveztem a következőt. Utána úgy éreztem magam, mintha kicseréltek volna. Tettrekészen, energikusan, abszolút pozitívan néztem a leendő időszak elébe.
Mindenki mondja, hogy mennyi mindent lehet csinálni itthon, használjuk ki a kapott időt, tanuljunk új dolgokat, csináljunk nagytakarítást, nézzünk filmeket, játszunk nagyokat, beszélgessünk, olvassunk és mindezt természetesen egyszerre a napi teendők mellett. Megpróbáltam, óriási káosz és sírás lett a vége. Megpróbálom máshogy!
Kipróbálok ehhez többféle módszert és eszközt, ezeknek a tapasztalatait fogom megírni nektek a Tippek, hogyan ne őrülj meg! sorozatban

Vélemény, hozzászólás?